Beltéri falfesték amely sikeresen penészmentesít
A megoldás a végleges eredmény érdekében: beltéri festés előtti penészmentesítés
Ahhoz, hogy véglegesen megszabaduljunk a penészfoltoktól, mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy milyen az adott fal állapota. Először tehát vizsgáljuk meg, hogy milyen felülettel van dolgunk! Viszonylag új beltéri festésű és jó állapotú fal esetén a korábbi beltéri festés általában jól tapad, nem mállik, a penész csak felületi. Ilyenkor legkönnyebb a probléma megoldása. Ekkor ugyanis a fal különösebb előkészítése nélkül többnyire elegendő, ha a penészgátló beltéri falfesték használata előtt penészlemosóval kezeljük a felületet.
A penészmentesítés folyamata
A fal előkészítése során a következők szerint járjunk el: Elsőként ajánlott a felületet penészölő (fungicid) tartalmú szerrel lealapozni. Ezután a nedves felületről már eltávolíthatjuk a szennyeződéseket, sószerű kivirágzásokat, kiálló szemcséket és érdes falfelületeket. Száraz felület csiszolása, kaparása esetén ugyanis gomba spórák milliói szóródnak szét a levegőben, az újbóli fertőzés kialakulásának lehetőségével. Egészségünk megóvása érdekében viszont célszerű minden esetben pormaszkot viselni. Ezek után gletteljük, vagy tapaszoljuk be a falon lévő hézagokat, egyenetlenségeket.
Esetenként szükség lehet a felület vegyszeres kezelésére. Mielőtt viszont ehhez hozzáfognánk, kérjük ki szakember tanácsát! Kérdezzünk meg festőmestert, festékszaküzleti vagy vevőszolgálati munkatárat, vagy a választott termék forgalmazóját, hogy véleménye szerint a lehetséges megoldások közül (impregnálás, mélyalapozás, felületszilárdítás) melyiket alkalmazzuk.
A fal előkészítésének módja és eszközei a penészmentesítés előtt
Mielőtt nekifogunk a penészmentesítésnek, lehetőség szerint tegyük szabaddá a munkaterületet. Az ott maradó, ám féltett tárgyakat és nem mozdítható elemeket gondosan fedjük le fóliával, beltéri festésnél használatos ragasztószalaggal, vagy néhol hullámpapír leterítése is elegendő lehet. Minden esetre előzzük meg a vegyszerek és beltéri falfestékek okozta károkat.
A fal régi beltéri festését drótkefével, illetve acélkaparóval a leghatékonyabb eltávolítani. Majd valamilyen csiszolóanyaggal dolgozzuk egyenletesre a fal felületét. Téglafal esetén fennáll annak a lehetősége, hogy a vakolat szétmállik, darabokra törve lepotyog. Ilyen helyzetben sajnos le kell verni a vakolatot és újjal kell pótolni.
Amire a penészmentesítés során ügyeljünk
A pórusos fal szivacsként szívja magába a beltéri falfestéket, ezért fontos a felületet alapozásként impregnálószerrel lekenni. Az ilyen termék elősegítik a beltéri falfesték jobb tapadását is. Ezek a szerek többnyire színtelenek és gyorsan száradnak, nem gátolják a fal természetes szellőzését. Vásárlás esetén érdemes odafigyelni arra is, hogy az egyes ilyen készítmények a vakolat erősítéséhez is hozzájárulnak, valamint néhányuk penészölő szert is tartalmaz. Olvassuk el a termékcsomagoláson szereplő tájékoztatót, hogy rendelkezik-e a szer ilyen képességekkel, mert ajánlott ilyen alapozót választani.
Ezek a fontos tudnivalók penészmentesítés során, és amennyiben ezek alapján végezzük a munkát, nincs félnivalónk a penészfoltok újbóli megjelenése miatt.